Kutyás

Kölyökkutyánál talán ez a legnehezebb feladat, hiszen álló helyzetben maradnak a legkevésbé, még rövid ideig is.
Az ülő, vagy álló helyzetben lévő kutya előtt előremutató irányban húzzuk el ujjunkat, illetve, ha van, akkor a kezünkben lévő tárgyat és eközben mondjuk határozottan: Áll! vagy Állj!
Ha természetes kiváncsiságból feláll, akkor fékezzük le, hogy ne lépjen tovább.
Ezt úgy tudjuk elérni, ha másik kezünket a mellkasához, vagy hátsó combjához nyújtva. Néhány másodperces állás után dicsérjük meg, majd játsszunk vele, ezzel feloldva a feszültséget.

Ebben az esetben is nyugodtan használható, az "Ül!" menüpontnál leírt indirekt módszer.
De az is beválik, ha az ülő vagy álló kutyus előtt elhúzzuk az ujjunkat, a kezünkbe vett finom falattal és lefelé tartott tenyérrel a földre mutatunk. Eközben 1-2- szer mondjuk magabiztosan, hogy Feküdj le! vagy Fekszik!
A kutya LEGTÖBBSZÖR kíváncsiságból eredően követi a kezünket, és ehhez le is fekszik, de segítségképpen gyakorolhatunk egy kis nyomást a vállára. Amint a hasa földet ért, dicsérjük meg, s ha volt a kezünkben egy kis jutalom, azt adjuk oda neki!

Keltsük fel kutyánk figyelmét, ezután mondjuk a nevét, és a hívó parancsszót, pl: Gyere ide! Lábhoz! Ide! stb. Ezt ne ismételgessük sokszor, hisz akkor már megszokhatja, hogy elsőre odajöjjön hozzánk. Figyeljünk arra, hogy KIZÁRÓLAG pozitív élmény érje, mikor hozzánk jön, tehát ne zárjuk be, ne kössük meg, stb., így össze fogja kapcsolni a hallott hívószót és a nevét a pozitív élménnyel. Amikor hozzánk jön a kutya, simogassuk meg, játsszunk vele, stb. Ha lehet, a tanításnál ne sokáig használjunk ételt, vagy a kedvenc játékát, mert ha esetleg nincs kezünkben neki való tárgy, akkor nem biztos, hogy úgy is hallgat ránk!

Ennek a "mutatványnak" az a célja, hogy a kutya a gazdája egy intésére mozduljon a kívánt irányba. Az adott irányt mindig a kutyánk szemszögéből kell megadni, mert ha szemben állunk kedvencünkkel, akkor az zavart okozhat.
Vegyünk a kezünkbe egy, a kutyánk által szeretett labdát, s vegyük abba a kezünkbe, amelyik oldalunkon a kutya van, majd lendítsuk el egy adott irányba, s eközben mondjuk azt, hogy Előre!, Balra! vagy Jobbra!, attól függően, hogy milyen irányba dobtuk a labdát. Később már úgy is "eldobhatjuk" a labdát, hogy az végül a kezünkben marad (tehát nem dobjuk el, csak úgy teszünk), de ugyanúgy mondjuk ki a kívánt irányt. Ha ekkor is megcsinálja kutyánk a gyakorlatot, akkor lassan már a labda is hanyagolható.

Ehhez a játékhoz a legalkalmasabb egy úgynevezett madzagos labda, mely a kutyánk által könnyen megfogható átmérőjű labdából és egy hozzá kapcsolódó 50-80 cm- es erős madzagból áll. Ennek a zsinegnek a segítségével a labda különböző irányba lendíthető, majd hirtelen visszarántható, így a kiskutya vadászösztönét és játékkedvét felhasználva taníthatjuk.
TIPP: A labda ne legyen kemély anyagból, inkább szivacslabdát használjunk, ellenben akaratlanul is megüthetjük vele kedvencünket!
A madzagos labdát nem dobjuk el, hanem azzal mintegy körbecsaljuk a kutyát a kijelölt tárgy körül. Amíg el nem éri azt a fejlettségi fokot, amikor terelhető az ugratással, ez a gyakorlat nagyon jó kiegészítője a pályán való játéknak. A magasugró akadályok verőlécét a földre tehetjük, mintegy jelképezve az akadályt, így már ekkor taníthatjuk, hogy a két oszlop között fusson át, majd az ugrásirányba dobjuk a labdát, hogy lendületesen vegye a kanyart. Amikor már akadályt ugrik, az akadály túloldalára kerültethetjük és onnan visszafelé az akadályon keresztül ugrathatjuk ezzel a módszerrel.

Ezt a trükköt a kutyák már maguktól elsajátítják, főleg akkor ha gazdája így könnyebben megbocsájtja a lábemelgetés láttán a kisebb- nagyobb csínyeket. Guggoljunk le a kutyánk elé, egyik kezünkben egy, a kutya által jól látható finom falattal. Másik kezünket tenyérrel felfelé  a kutya ellentétes mancsa elé tesszük és közben határozattan mondjuk: Pacsi! Először egy kisebb lábmozdítást is jutalmazzunk meg, majd egyre nehezebben teljesíthető követelményeket támasztunk, amíg el nem jutunk a nagyobb lábemelés, majd a tökéletes pacsiadásig.
Ha az egyik lábával már kiválóan tudja a mutatványt, akkor ugyanezt megtaníthatjuk a másik lábával is.
Fontos! Eltérő parancsszót használjunk!
Természetes, ha kutyánk először azt a mancsát nyújtja, amelyikkel előzőleg gyakoroltunk. Erre ne reagáljunk. Előbb utóbb a kutya rájön, hogy a másik mancsát kérjük, és teljesíteni fogja a feladatot. Ha mégsem, vegyük kezünkbe a "várva várt" mancsát, majd erre dicsérjük meg!